Zsu-bizsu

webáruház

Bemutatkozás

Üdvözöljük Kedves Látogató!

Internetes áruházunkban, a teljesség igénye nélkül, de arra törekedve, kreatív látogatóink szinte mindent megtalálnak, ami  bizsukészítéshez szükséges. Kevés szabadidővel rendelkező, de az egyedi megjelenést kedvelő érdeklődők válogathatnak saját tervezésű, és készítésű kollekciónkból, melyek garantáltan egyedi darabok, nem tucat áruk. Ezek mellett, találnak apró ajándék ötleteket, és csomagoló anyagokat.

Termékeink elsősorban online, házhoz szállítással rendelhetők meg, de lehetőség van személyes átvételre is,  a "Rendezvények, Vásárok" menüpontban feltüntetett helyszíneken.

Termékeinket próbáltuk jól átlátható kategória rendszerbe sorolni, mely fő- és alkategóriákra bomlik, végül a legalsó alkategória tartalmazza a keresett terméket. A termékekről igyekeztünk minél több, és pontosabb információt feltüntetni, valamint lehetőség szerint, minél élethűbb fényképet közölni. Ennek ellenére a valóságban eltérhet a színárnyalat, megjelenés a monitoron látottaktól. Ezt a rendelésnél mindenképpen vegyék figyelembe! A termékek mellett megjelenített árak  egy csomagra vonatkoznak, darabáras termékek esetében ezt külön jelöljük. Az árak a szállítási költséget nem tartalmazzák, csomagolási költség nem kerül felszámításra.

Az áruház működésével kapcsolatos észrevételeiket, változtatási javaslataikat a minél egyszerűbb és átláthatóbb működés érdekében jó néven vesszük, és megköszönjük.

Üdvözlettel: zsu-bizsu csapata

Vásárlási információk

Kapcsolat

Kovács Zsuzsanna Egyéni Vállalkozó
1173. Budapest, Újlak u. 56.
Telefon: +36 70/ 381-41-10
k.zsu.bizsu@gmail.com